Vier Minuten! Filmet néztünk az olaszommal és Verával. Még mindig a hatása alatt vagyok. Egy börtön viselt lány, akinek csak egyetlen kiút akadtik meg: a zene, a zongora. Gyönyörűen játsza Schubert Impromtu-jét és Mozart A-moll Sonatáját. Belesajdult s szívem, főleg azután, hogy ma lementem Frau Pinterisch-hez, hogy elkérjem a zeneszoba kulcsát. (Még kauciót is kellett fizenem!!!) És benn a szobában nincs semmi, csak három szék és egy kottatartó! Teljesen el voltam keseredve. Basszus, három hónap zongora nélkül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tegnap este végül a mozi mellett döntöttem, de azért beugrottam a sütögetésre is, nem sokat 10-15 percre. Délután még elmentem őszi képeket készíteni, kihasználtam az utolsó gyönyörű órákat. A moziba bosszantóan korán érkeztünk meg, hát igen, ez is az olaszomra vall. Mindent túlparázik, túlkomplikál. Néha igen idegesítő tud lenni ez a merev ragaszkodás a megszokotthoz és görcsölés mindenen (az Ő buddyja hívott el minket, szóval az olaszom intézett "mindet": mármint hova, mikorra stb). Egy gagyi német filmet néztünk: Robert Zimmermann wundert sich. Dióhéjban: Robert videójátékokat programoz, egyik ebéd alakalmával a haverja lekecsupozza (egy tonnával...:) így szerebcsésen megismerheti a tisztítzó nszalon tulajdonosát, akibe első pillantásra beleszeret. És jönnek a bonyodalmak: idősebbb a nő, a fia egy kis gengszter, exbarátnő stb.... De végül garantált a happy end. Azt hiszem, mostanában kerülni fogok minden német komédiát:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.